A dobókocka új funkciója

Társasozni minden gyerek (és majdnem minden felnőtt) szeret. Az új tudás elmélyítéséhez, megszilárdításához akár változtathatunk is a szabályokon. Most erre mutatok egy nyelvtanításból kölcsönzött példát. A tanult fogalmakkal kapcsolatos képekkel, szavakkal elkészítjük a táblát. Akár a gyerekek is készíthetik, ezzel is rögzül bennük, hogy mit tanultak. A példában a gyümölcsök megnevezését kellett megjegyezniük. Ezúttal mindig … Bővebben: A dobókocka új funkciója

myHistro

A myHistro oldal segítségével földrajzi helyekhez és történelmi időpontokhoz köthető történetet mutathatunk be. Leghasznosabb talán a történelem oktatásban lehet, de egyéb tárgyak tanításánál is kiváló szemléltetési lehetőséget nyújthat, sőt, egy-egy osztály történetét is feldolgozhatjuk a segítségével. Az app használatával arra nyílik lehetőség, hogy a Google térképeken szövegeket és képeket helyezzünk el, ráadásul ezeket összekapcsoljuk egy … Bővebben: myHistro

Két trükk a Google Drive-on

A Google Drive említésére mindenkinek az a felület jut eszébe, ahol dokumentumainkat közösen szerkeszthetjük, de legalábbis betekintést adhatunk azokba másoknak is. Két olyan lehetőségét viszont csak kevesen ismerik, amelyek munkánkat könnyebbé és gyorsabbá teszik. Azok számára, akik nem szeretnek vagy nem tudnak gyorsan gépelni, ajánlom a Hangvezérelt írás funkciót.  Olyan, mintha tollba mondanánk szövegünket a … Bővebben: Két trükk a Google Drive-on

Szövegszerkesztés máshogy

A Fodey segítségével bármilyen szövegünkből újságcikkszerű irományt varázsolhatunk. Megadhatjuk az újság címét, a megjelenés idejét, címét, és a szöveg egyszerű bemásolásával a Generate gombra kattintva már készen is vagyunk. Idegen nyelven írott szövegek előnyben, mivel a program sajnos nem minden ékezetes betűnket ismeri. Mennyivel élvezetesebb így fogalmazást írni! Az oldalon arra is lehetőség van, hogy … Bővebben: Szövegszerkesztés máshogy