A Mentimeter

A Mentimeter nevű alkalmazás egy továbbképzésen jött velem szembe. Azóta sokszor használom, mert könnyű, gyors és látványos. A tanulók is szeretik, mert „mobilozhatnak” órán. Ami kell hozzá, az internet (Wifi hálózat), kivetítő, és a gyerekeknél okostelefon. Nekünk, tanároknak regisztrálni kell az oldalra, a gyerekeknek elég egy oldalt megnyitni, és egy kódot beírni, éppen úgy, mint … Bővebben: A Mentimeter

Piramis-játék

A következő játékot egy videón láttam. Azért szuper, mert igazán bármire használható, és mindössze egy legalább négy színből álló pakli kártya kell hozzá (na meg persze a tábla). Ahogy a képen is látszik, egy hat emeletből álló piramist rajzolunk fel a táblára. Az egyszerűség kedvéért, minden „tégla”kap egy számot vagy betűt. A tanulók csoportokban fognak … Bővebben: Piramis-játék

Világos? Van kérdés?

Mindannyian feltettük már a címben megfogalmazott kérdéseket tanítványainknak. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy csak ritkán kaptunk rájuk választ. Ezen a héten néhány olyan módszert gyűjtöttem össze, amelyekkel hatékonyabban tudjuk ellenőrizni, hogy az adott órán jól haladtak-e a gyerekek vagy inkább további megerősítésre, újbóli magyarázatra és segítségre van szükségük. Forrásom a Musings from the … Bővebben: Világos? Van kérdés?

Tapsolva taníts!

Ezt a játékot elsősorban azoknak ajánlom, akik az alsó tagozaton tanítanak, és szeretnék a memorizálás folyamatát némi mozgással élvezetesebbé tenni. A folyamat: Taníts meg egy új anyagot: szabályt, új szavakat, összefüggést. Oszd a tanulókat párokra! Mivel ez a játék gyors, rövid fordulókból áll, most nem érdemes a páralakítással sok időt tölteni. Dolgozzanak együtt azok, akik … Bővebben: Tapsolva taníts!

A tanársegéd

Ez a feladat a differenciálás és jutalmazás  remek eszköze. Nagyon egyszerű, kevés felkészülést igényel, viszont szerfelett hatékony. Előkészítés: Gondold végig, hogy kik azok a tanulók, akik az adott tananyagban a legjobban teljesítettek. Ők lesznek a segédeid. Csoportlétszámtól függően 6-8 tanulóra jusson 1 segéd. Készíts a segédek számára kitűzőt. Ennek a legegyszerűbb módja, ha öntapadós címkére … Bővebben: A tanársegéd