Nektek is feltűnt, hogy az átlagos vagy annál magasabb színvonalon élő családokban felnövő gyerekek élete túlzsúfolt a szervezett tevékenységtől? Délelőtt (?) iskola, azután házi feladat, külön nyelvóra, edzés, énekkar, zenetanulás… Van olyan tanítványom, aki reggel eljön az iskolába, és este fél 8-ra ér haza, mert közben mindig “programja” van.
Növekszik a csemete, és közben a hagyományos, szabad játszást kiszorítják ezek a tevékenységek. Talán azért, mert a szülők a minél nagyobb tudás, a lehető legjobb készségek megszerzését ösztönzik, talán azért, mert így legalább biztos helyen, felügyelet alatt tudják gyermekeiket.
Minek a rovására találnak időt ezekre a tevékenységekre? Természetesen a szabadidő, a játék rovására. Egyre több a szervezett foglalkozás, a tanulás, az internetes elfoglaltság, míg végül a játékra, a felszabadult, kötetlen időtöltésre már nem marad idő. Pedig az egészséges személyiség kialakulásához, fejlődéséhez, megerősödéséhez igenis nagy szükség lenne rá. Ráadásul, bárilyen furcsán is hangzik, meg kell teremtenünk a lehetőséget arra is, hogy unatkozzon a gyerek. Legyen esélye rájönni, megtanulni, hogy mivel kötheti le magát, hogyan űzheti el az unalmát. Akinek van rá ideje (és megfelelő angoltudása), nézze meg erről ezt a TED előadást.
A napokban a Cult of Pedagogy cikke hívta fel a figyelmemet egy vonzó kezdeményezésre. A Global School Play Dayt (Nemzetközi, iskolai játszó napot) először 2015-ben hirdették meg Amerikában. Az esemény a következő szabályok mentén épül fel:
1 Nincs képernyő. Sem számítógép, sem laptop, sem tablet, sem mobiltelefon. Hozhatnak magukkal játékokat a tanulókat, de minden képernyős és egyéb elektronikus játék maradjon otthon.
2 Nincs szervezés. A felnőttek, tanárok fogják vissza magukat, ne akarják megszervezni a napot.
3 Ne lábatlankodj! A tanárok hagyják nyugodtan játszani a gyerekeket! Ne szóljanak bele a játékba. (Természetesen kivételt képez ez alól, ha valakinek a testi épsége forog veszélyben.) Ez a nap a gyerekeké.
A Nemzetközi, iskolai játszó napot minden év februárjának első szerdáján rendezik. A játékokat érdemes a megelőző napokon előre begyűjteni a gyerekektől. Közben jó, ha a szülőket, kollégákat, gyerekeket is tájékoztatjuk a nap fontosságáról, és egyre több hívet szerzünk az eseménynek.
A Nemzetközi, iskolai játszó napon részt vehetnek az iskolák önállóan, akár csak néhány óra erejéig is, de ha szervezett keretek között szeretnék, akkor a https://www.globalschoolplayday.com/ oldalon lehet regisztrálni, így legalább tudni fogjuk, összesen hány iskolában játszottak azon a napon.
Tóth Katalin