Csak négy napot tölthettem a finn közoktatás helyszíni tanulmányozásával, megfigyeléseim így természetesen esetlegesek, ezekből általánosítható következtetést nem szabad levonni. Azonban úgy gondolom, így is tanulságosak lehetnek számunkra, hiszen egy, a PISA-felmérések sikere miatt sokfelé követésre érdemes példának számító oktatási rendszerről adnak „helyszíni beszámolót”.
A Salói Középiskolában (Salon Lukio) általam látott órákon az alkalmazott pedagógiai módszereket a rendelkezésre álló technikai eszközök tudatos alkalmazása jellemezte. Az óravezetés többnyire frontális volt, rövidebb ideig tartó csoportos és/vagy párban végzett munkával, amelyet közös megbeszélés követett. A saját és kollégáim gyakorlatához hasonlóan általános az órákon a PowerPoint, a tankönyv és munkafüzet használata, történelemórákon az oktatásban használható filmek megtekintése és elemzése. A lehetőségekkel élve gyakori a tanulók internethasználata az órákon, megadott témakörben való kutatómunka formájában, illetve megszokott az internetes kutatásra alapozott házi feladat is. Alkalmam volt látni a Kahoot osztálytermi játék alapú értékelő rendszer használatát is, ami számomra is ismert, de ingyenesen elérhető wifi nélkül egyelőre óráimon nem nagyon tudom alkalmazni. Mindenesetre látható volt, hogy az ilyen alkalmazások használata jelentősen motiváló hatású, „mozgalmasabbá” is tette a tanítási órát.
A látott órákat a hazai módszertani ajánlásoktól – számomra meglepő módon – eltérően meghatározta a tanári kommunikáció. A jellemzően prezentációval kísért tanári előadásokat csak ritkán szakította meg a diákok hozzászólása – tanári kérdésekre adott válaszok formájában. Jellemző adat, hogy egy 75 perces órán a jelen lévő 31 diákból heten szólaltak meg, közülük is csak négyen több alkalommal. Csak egyetlen órán figyeltem meg, hogy egy diák tett fel kérdést a tanárnak, az összes többi alkalommal a tanári kérdésekre válaszoltak a diákok. Az órák természetesen finn nyelven folytak, ahol az elhangzó szöveget nem értettem, de részben az általam is értett kifejezésekből (pl. országnevek), részben a tanulói válaszok rövidségéből azt a következtetést vontam le, hogy a tanári kérdések zömmel nem gondolkodtatók, hanem adatra, tényre rákérdezőek voltak. Ugyanezt figyeltem meg a Kahoot alkalmazásakor is, a 13 kérdéses feladatsor – ahol négy válaszból kell a helyeset kiválasztani – kizárólag adatokra (az Európai Unió kialakulásának történetéhez kapcsolódó események dátumai, országok száma, helyszínek stb.) kérdezett rá, nem „kompetenciafejlesztő” jellegű volt. Egyetlen olyan órát láttam (finn nyelv, a téma: szövegfajták), amelyen az óra jelentős részét csoportmunka, majd annak a megbeszélése tette ki. Az is megfigyelhettem, hogy a minden tanteremben ott lévő interaktív táblákon egyszer sem végeztek interaktív feladatot; kizárólag vetítőfelületnek és – a hozzá tartozó speciális tollal – írótáblának használták.
A felkeresett általános iskolában (Hermannin Koulu) tájékoztatót hallhattam az idei tanév nagy újdonságáról, az új kerettantervről is. Ez azt tűzi ki célul, hogy a tanulást a való élethez mind inkább közelítve a hagyományos, tantárgy-alapú tanulást a jelenség-alapú tanulással váltsák fel (illetve egyelőre inkább egészítsék ki), ahol egy-egy, lehetőleg a diákok által önállóan választott témakört, jelenséget az egyes szakterületek eszközeinek kombinálásával dolgoznak majd fel. Természetesen a finn közoktatás szellemiségének megfelelően ezt nem előíró jelleggel teszik, a pedagógusok nagy önállóságot kapnak abban, milyen mértékben és milyen ütemben kapcsolódnak bele ebbe az új típusú tanulásszervezési módba, ahol a törekvés szerint a tanulás helyszíne is egyre kevésbé fog hagyományos osztályteremre emlékeztetni. Az iskolának ezt az újfajta tanulásszervezését nagyon lelkesen támogató, elkötelezett igazgatónője szerint – bár az írást és olvasást a hagyományos módon kell megtanítani neki – már egy első osztályos tanuló is képes a saját tanulásának ilyen, jelenség-alapú megszervezésére.
Az egyéni bánásmód érvényesülésének szép példáját láthattam ebben az iskolában, ahol a finnül még nem beszélő bevándorló diákok kis csoportját is felkereshettem. Addig tanulnak ott a diákok, amíg nyelvismeretük nem teszi lehetővé a korosztályuknak megfelelő finn osztály haladásába való bekapcsolódást. Itt a cél nemcsak a finn nyelv elsajátítása, hanem a különböző kultúrák iránti tolerancia kialakítása is. A csoportban a finn pedagógus vezetésével együttműködik többek közt afgán, iráni, palesztin, lengyel gyerek, akiknek eddigi életútja nyilván nagyon különböző, de toleranciából keveset tapasztalhattak, itt az iskolában viszont az egymás és a többségi társadalom elfogadására próbálják nevelni őket, nagy empátiával. Számomra ez a látogatás arra mutatott egy példát, hogy milyen módon lehet valóban sikeresen megoldani az egyéni bánásmód érvényesítését az azt igénylő gyerekek számára.
Az iskolai értékelésről viszonylag kevés tapasztalatot szereztem, de részben megtudtam, részben megfigyeltem ennek is több elemét. A tanárok munkáját csak az igazgató ellenőrzi (akinek a kinevezése a nyugdíjazásig szól), tanfelügyelet vagy más külső minősítés nincs. A diákok munkáját a tanárok értékelik, a hazaihoz hasonló módokon: az órákon gyakori szóbeli visszajelzésekkel, pozitív megerősítésekkel, esetenként (főleg a hathetes periódus végén) írásbeli felmérésekkel, de láttam példát arra is, hogy a sikeres feladatmegoldásért az órán jutalomkönyvet kapott a diák. Az érdemjegyeket és a hiányzásokat sok magyarországi iskolából is ismert módon az elektronikus naplóban rögzítik. A diákok osztályozása a gimnáziumban négyestől tízesig terjedő skálán történik, és ha egy tanuló két négyest kap egy kurzuson (azaz egy hathetes periódusban tanult tantárgy óráin), az a kurzus nem teljesítettnek számít, ebben az esetben azt az órát egy következő alkalommal újra felveheti. Ugyancsak nem teljesítettnek minősül a kurzus, ha a hat hét alatt háromnál többször hiányzik az óráról a diák. (Több hiányzás esetén egyedi kérelem alapján az igazgató adhat engedélyt arra, hogy mégis szerezzen osztályzatot az adott tárgyból a tanuló.) Ha valaki valami miatt (akár sok teljesítetlen kötelező kurzus, akár sajátos nevelési igény vagy például versenysport) nem tudja három év alatt elvégezni a gimnáziumot, négy évig is járhat oda.
A középiskolába felvett diákok néhány százaléka nem szerez érettségit, azaz valamilyen okból félbemaradnak a tanulmányai. Ez a tény is mutatja, hogy a finn iskolai modellt nem szabad valamiféle tökéletesen működő mintarendszernek tekinteni; itt is vannak botlások, bukások. A finn oktatásirányítás célja, hogy a kimaradási arányt a jövőben csökkentsék, hogy még kevesebb legyen az olyan gyerek, akinek az életpályája ilyen kudarccal kezdődik.
Baranyai Mihály írása
Vidám tanár 