Finnországi iskolalátogatásaim során alkalmam volt szembesülni azzal, hogy a finnekről és a finn közoktatás jellegéről Magyarországon élő sztereotípiák több esetben mennyire távol állnak a valóságtól.
A finnekről úgy tartjuk, hogy nehezen barátkozó, távolságtartó és kevés beszédű nép. Én Finnországban ennek az ellenkezőjét tapasztaltam; akikkel kapcsolatba kerültem – elsősorban a partneriskolák pedagógusai, de a családtagjaik is –, mindannyian kifejezetten barátságos, szívélyes vendéglátók és közlékeny beszélgetőpartnerek voltak.
Egy másik közkeletű hazai vélekedésünk, hogy a „modern” finn iskolában már szinte csak számítógépes tanulás folyik, a tankönyveket felváltják az online tananyagok, a gyerekek füzetekbe, kézírással lassan már nem is írnak. Ezen a téren is az ellenkezőjét tapasztaltam; valójában a finn iskolákban ugyanolyan hangsúllyal használják a „hagyományos” és a modern, online eszközöket. Valóban van – kell is, hogy legyen – minden diáknál laptop vagy okostelefon minden gimnáziumi órán (ettől a tanévtől kezdve fokozatosan, 2019-ig teljesen online vizsgává teszik az érettségit is), de emellett minden felkeresett órán használtak tankönyveket és – sokszor nagyon szép kézírással, jól áttekinthetően vezetett – füzeteket is.
Két finn iskolában töltött néhány nap természetesen nem elegendő a finn közoktatás megismerésére és általános következtetések levonására, csak annyira tudok szorítkozni, hogy összefoglaljam, az általam látottak alapján milyen tényezők járulhatnak hozzá a finn diákok tanulási sikerességéhez.
Úgy tűnik, az iskolai hatékonyságnak nem feltétele sem a tanárok, sem a diákok munkájának külső, intézményen kívüli ellenőrzése. Finnországban nincs tanfelügyelet, nincsenek hazai standardizált mérések, a diákok első és egyetlen külső mérése az érettségi vizsga. Megfigyeléseim alapján – legalábbis a közoktatás magasabb szintjein – sem a tanórai differenciálás, sem a napjainkban sokat hangoztatott új típusú, mentori, facilitátori tanár-szerep nem szükséges feltétele a diákok jó szövegértési és feladatmegoldó képességének, hiszen az általam látott órák szinte kivétel nélkül eléggé konzervatív, frontális óraszervezési módban folytak, ráadásul nem a nálunk megszokott 45, hanem 75 percen keresztül.
Az eredményességnek néhány fontos elemét viszont egyértelműen meg tudtam figyelni.
Az egyik lényeges tényező a finn társadalom viszonya az iskolához, a tanuláshoz és a pedagógusokhoz. Finnországban a tudás – gyakorlatilag minden társadalmi réteg számára – érték, ez erősen befolyásolja a fiatalok iskolával és tanulással kapcsolatos attitűdjeit. Finnországban hagyományosan minden korosztály sokat olvas – valószínűleg nem véletlen, hogy a finn diákok szövegértése jóval magasabb szintű, mint az OECD-átlag. Ha a hosszabb szövegek olvasása a fiatalok számára nem a mindennapi élet természetes része, hanem csak az iskolában végzett kötelező tevékenységek egyik részterülete, kicsi az esély a magas szintű olvasási, szövegértési kompetencia kialakulására. (Aligha véletlen, hogy az utóbbi időben Finnországban is megfigyelték az olvasás – azaz a hosszabb szépirodalmi vagy ismeretterjesztő művek olvasásának – visszaszorulását a fiatalok körében, és a PISA-mérések finn eredményei is gyengébbek lettek a 2000-2009 közöttinél.)
További kulcstényezők a bizalom és a szabadság, amelyet az oktatás minden szereplője, tanár és diák is élvez. Érdekes megfigyelés volt számomra, hogy a finn iskolában milyen kevés a „kényszer”, a kívülről előírt kötelezettség és külső ellenőrzés, ezzel szemben milyen nagy a tanárok és a tanulók szabadsága, önállósága iskolai munkavégzésük területén.
Megtapasztalhattam, hogy a finnországi iskolában mind a tanároknak, mind a diákoknak nagy az autonómiája és a saját munkájáért vállalt felelőssége. Van egy kötelező kerettanterv, de annak az anyagát a tanárok teljesen a saját belátásuk szerint tanítják. Részt vehettem két, azonos témájú történelemórán, ahol ugyanazt a témát (kolonializáció és imperializmus) két tanár teljesen más megközelítésben, más módszerekkel dolgozta fel. A magyarországival összevetve elég nagy a diákok önállósága is a finn gimnáziumban. Ez megmutatkozik egyrészt a tantárgyválasztásban, az önállóan összeállított tanrendben, de abban is, hogy az órákon és a házi feladatokban is gyakori az önálló kutatómunka, továbbá a liberális légkörű órákon nem erőltetik, hogy a diákok a tanár előírásai szerint dolgozzanak, lényegében a saját belátásukra bízzák, milyen mértékben és módon vesznek részt az órai munkában.
Amennyire megfigyelhettem, a finn iskolákban nem túl nagy az egy órán elvégzett tananyag mennyisége, minden bizonnyal sok időt szánnak a gyakorlásra, az ismeretek elmélyítésére. Két példa a látottakból: 13 éves diákok angol nyelvórán az egyszerű jelen idejű angol mondat kötött szórendjét tanulták, miközben már mindannyian elég jól beszéltek angolul. Számomra ebből úgy tűnik, a nyelvtanítás beszédcentrikus, a nyelvtani ismeretek tudatosítása sokszor csak utólag történik meg. 14 éves iskolások matematikaórán a százalékszámítás alapjaival ismerkedtek, ráadásul nem matematikai szakkifejezésekkel, hanem életközeli példák (bolti árengedmény mértékének kiszámítása) alapján megbeszélve; nálunk ilyen feladatokkal már évekkel korábban találkoznak a tanulók. A befogadható mennyiségű tananyag több sikerélményhez juttathat minden diákot, amelynek a motiváló hatása egyértelmű.
Nyilvánvaló, hogy egy ország közoktatási rendszerének a magasabb vagy alacsonyabb fokú hatékonyságát az általam leírtaknál több, összetettebb tényezők eredményezik, én itt csak arra vállalkozhatok, hogy a saját megfigyeléseimet összegezzem, lehetőleg tartózkodva a pozitív vagy negatív minősítésektől. Mindenesetre úgy gondolom, hogy ez a néhány megállapítás is alkalmas lehet a finn oktatásról, a sokat emlegetett „finn csodáról” meglévő képünk pontosítására, konkretizálására, a hazai helyzettel való összevetésre, ennek alapján saját tanítási módszereink, stílusunk átgondolására.
Baranyai Mihály írása
Vidám tanár 