A Mentimeter

A Mentimeter nevű alkalmazás egy továbbképzésen jött velem szembe. Azóta sokszor használom, mert könnyű, gyors és látványos. A tanulók is szeretik, mert „mobilozhatnak” órán.

Ami kell hozzá, az internet (Wifi hálózat), kivetítő, és a gyerekeknél okostelefon.

Nekünk, tanároknak regisztrálni kell az oldalra, a gyerekeknek elég egy oldalt megnyitni, és egy kódot beírni, éppen úgy, mint a  Kahootnál.

Én két dologra szoktam használni, ezek teljesen ingyenesek. (Vannak extra funkciók is, ezekért azonban fizetni kell. )

Az első a szófelhő-készítés. Ez nagyon egyszerű, csak megnyitjuk az alkalmazást, ott kiválasztjuk, hogy „New presentation”, majd azt, hogy „word cloud”. Itt adhatunk hozzá leírást, és beállíthatjuk, hogy szeretnénk-e azonnal mutatni a szófelhőt, vagy egy képpel eltakarjuk. Azt is irányítani tudjuk, hogy elfogadjuk-e az emojikat, vagy, hogy hány szót írhatnak be a gyerekek.

menti2

Ha ezzel megvagyunk, már csak arra kell nyomnunk, hogy „Present”, és megjelenik egy üres felület, amin egy kód van. A tanulók ekkor belépnek a menti.com oldalra (nekik nem is kell regisztálni), begépelik a kódot , és már írhatják is a szavakat.

Én nagyon szeretem ezt az alkalmazást, hiszen óra elején gyorsan, de nagyon látványosan össze tudjuk rakni a tanulók eddigi háttértudásást, ismeretét, amire már építhetünk az órán. Ismétlésnél is nagyon jó, mert ilyenkor a tanult ismereteiket osztják meg másokkal és velünk is.

A másik alkalmazás, amit szoktam használni, az a szavazórendszer. Itt maximum két kérdést rakhatsz fel, beállíthatod a válaszlehetőségeket, majd a fenti eljárással „Present” feliratra kattintunk, és már kezdődhet is a szavazás. A tanulók azért is szeretik, mert név nélküli, rögtön látják az eredményt, ami folyamatosan változik, ahogy küldik be  a válaszokat.

Én értékelésnél is használom, pl. a saját munkájukról, az óráról. De lehet vele pl. felmérni, hogy hová mennének osztálykirándulásra stb.

menti3

Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki, mert tényleg nagyon könnyen használható, percek alatt kész van, és sokkal látványosabb, mint ha a táblán írnánk.  Az egyetlen hátrány, hogy az oldal angolul van.

Palkovics Petra írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s