2014 óta mentortanárként dolgozom, iskolám pedig az ELTE-vel és a PTE-vel is partneriskolai kapcsolatban áll, így az utóbbi években több tapasztalatot szerezhettem az egyetemi hallgatók és pályakezdő tanárok magyarországi mentorálásának gyakorlatáról. Finnországban, az Erasmus+ pályázat keretében a salói Salon Lukio gimnáziumban és a Hermannin Koulu általános iskolában tett látogatásom kapcsán természetesen az is érdekelt, milyen hasonlóságok és különbségek vannak ezen a téren a két ország oktatásügye, a szándékok és a megvalósítás között.
A hasonlóság, hogy az utóbbi időben, a harmadik évezredbe lépve nálunk és Finnországban is egyre fontosabbnak tartják a pályakezdők szervezett formában való támogatását pedagógusi pályájuk kezdetén. A mentorálás nehézségeit is nagyjából ugyanazokon a pontokon látjuk: miközben a tanárjelölt, illetve kezdő tanár számos problémába ütközik (a tanítási tapasztalat hiánya, a diákokkal – és a szülőkkel – való kapcsolattartás kialakításának nehézségei, a tantestületbe való beilleszkedés nehézségei, amelyeket a szakirodalom összefoglalóan a találó „valóságsokk” elnevezéssel illet), sokszor nehezen tud tanácsokat kérni munkájához, hiszen közben szakmai kompetenciáját is bizonyítani kellene, és esetleg nem akar a régebben tanító kollégákkal szemben egy alárendelt pozícióba kerülni új tantestületében.
Abban is egyezik a két ország felfogása, hogy a mentorálás sikerében kulcsfontosságúnak tartják a mentorok kompetenciáinak fejlettségét. Itt és ott is úgy gondoljuk, hogy a jó mentor szakmailag magasan képzett, képes a mentorált szükségleteinek a felismerésére, képes reflektálni a tanítási tevékenységekre, képes segíteni a mentorált reflektivitásának a fejlődését, valamint képes támogató légkör megteremtésére.
Magyarországon a tanárrá válás segítésére egyrészt a hosszú tanítási gyakorlatot vezették be, amelynek keretében a hallgatóknak egy féléves, 2018-tól pedig már egy egész tanéves iskolai gyakorlaton kell részt venniük az egyetemi képzés keretei között egy kijelölt tanár mentorálásával, majd a pályakezdő tanárokat is mentor támogatja első munkahelyükön. Sajnos egyelőre nálunk bárki mentorálhat, bár sokféle képzés létezik, semmilyen külön végzettséget nem kötelező szerezni a mentoráláshoz.
Finnországban a mentorok egyéves szakmai képzésen vesznek részt, amelynek tananyagában szerepel a kollegiális tanulás, a csoportfolyamatok és szociális kapcsolatok elmélete, a narratív módszerek elsajátítása, a tanulás mint dialógus, valamint a munkahelyi közérzet javításának elősegítése kommunikációval. Jelenleg egy – öt észak-európai ország, Dánia, Észtország, Finnország, Norvégia és Svédország oktatáskutatóinak együttműködésével kialakított – mentorálási program segíti a pályakezdő tanárokat. Korábban a finneknél is a pályakezdő – mentor páros közös munkája volt a támogatás alapvető kerete. Később az úgynevezett Kokkola-projekt keretében különböző típusú teameket kezdtek létrehozni (eltérően szervezve az általános (9. évfolyamig) és a középiskolai tanárok, valamint az SNI-s tanulókat tanítók esetében), amelyek négy-öt pályakezdőből és három mentorból állnak. Csoportos megbeszélések keretében találkoznak tanévenként hat-hét alkalommal. A projekt értékelése során eredményként foglalták össze, hogy fokozza a pályakezdők szakmai munkával való elégedettségét. Egyfajta együttműködő partnerség jött létre a kezdő és a tapasztaltabb kolléga között, szorongásmentes légkör és szakmai együttműködés alakult ki a csoporton belül, amely lehetővé tette különböző kérdések és problémák megvitatását. Fontos, hogy ebben a helyzetben a pályakezdő nem érez kisebbrendűséget a gondjai miatt, könnyebben mer feltenni úgynevezett „buta kérdéseket” is, mintha a munkahelyén folytatna szakmai párbeszédet egy mentorral, aki egyben a kollégája is.
A tapasztalatok alapján indította el az említett öt észak-európai ország a VERME projektet 2009-ben. (Az elnevezés az angol „peer group mentoring” kifejezés finn megfelelőjéből [vertaisryhmämentorointi] ered.) A projekt workshopokon, képzéseken és konferenciákon keresztül segíti a kezdő tanárok támogatásának fejlesztését, a mentorálás kutatási eredményeinek és jó gyakorlatainak megosztását. Felfogása abban tér el a hagyományos megközelítéstől, hogy a mentor oldaláról a tudás egyoldalú megosztása helyett tapasztalatcserére épít, és ez nem két személy között, hanem csoportok együttműködése keretében történik. A tanulási folyamat középpontjába az egymástól tanulást állítja a problémák közös megoldása során. Megközelítésében a problémaközpontúságot és konstruktivista tanulásfelfogást képviseli. A kezdeményezésbe önkéntes csoportok kapcsolódnak be, ahol a mentorok és mentoráltak közösen beszélik meg szakmai nehézségeiket, eredményeiket.
Napjainkban tehát a finnországi mentorálás a mentor – mentorált páros együttműködése helyett a csoportos tevékenységeket, a kívülről előírt, formalizált megoldások helyett az önkéntességet és az önállóságot, a segítő mentorszerep helyett a kölcsönösséget próbálja erősíteni a pályakezdő tanárok munkájának a támogatása során.
Baranyai Mihály írása
Vidám tanár 